2011. szeptember 7., szerda

Izgő- mozgó csodababák

Apával csak kapkodjuk a fejünket, annyi mindent csinálnak a Lányok. :) Csak lesünk, hogy ilyen pindurka emberpalánták mennyi mindenre képesek, milyen erősek!
Mindketten egyedül felülnek, Maja kezdte, Lelle 9 nap múlva követte. Lelle megpróbálkozott a négykézláb mászással. Ez eleinte úgy nézett ki, hogy két lépést négykézláb, két lépést hason kúszva tett meg. Mára pedig gyönyörűen lavírozik egyre nagyobb területen. Aztán egyik nap kibukfencezett a babakocsiból, pedig ott álltunk mellette, csak éppen buta anya elterelte apa figyelmét.... volt nagy pánik, mármint a mi részünkről, mert Lellus kb. 5 másodpercig sírt, aztán meglátta Sábát, a kutyust és már nevetett is. Ebből az okból aztán úgy döntöttünk, hogy a kiságyban egy emelettel lejjebb költöztetjük a Lányokat. Lelluskám még aznap este felállt a rácsba kapaszkodva. Azóta, amibe meg tud kapaszkodni és fel is tudja húzni magát, az első dolga felállni. Sőt, tegnap este már a kiságyba kapaszkodva pár lépést megtett. Na ettől a pillanattól kezdve kezdtem őszülni, ugyanis akrobatázik, elengedi az egyik kezével a kapaszkodót és persze esik és általában a fejecskéje koppan. Tényleg hihetetlen, ahogyan ez a falatka kislány áll és az is hihetetlen, hogy ott ülök mellette és nem tudom elkapni, mert olyan hirtelen történik minden.
Majácskámnak kibújt a második foga. Egyáltalán nem viselte meg, ugyan volt egy kis hasmenés és piros popsi, de ezeket leszámítva szerencsére semmi. Jaj, amikor vigyorog, látszik a két kis fogacska, meg tudnám zabálni.... Annyira édes, megtanult kukucskálni. Bármit fog a kezébe, az arca elé emeli és ha mondjuk, hogy kukucs, leengedi és teli szájjal vigyorog. Ő inkább ül és gurulgat, még nem mászik, de próbálkozik. Sokszor olyan hangot ad ki, mintha morogna. :)

Debütált a napokban a porszívó is, bekapcsoltuk a lányok mellett. Azt hittem, hogy megijednek tőle, de nem, érdeklődve figyelték. A turmixgéptől viszont félnek.
Elkezdtem saját készítésű ebéddel etetni Őket, mert a sokadik készétel után úgy éreztem, hogy olyan egyforma az ízük.
Napközben nagyon keveset alszanak mostanában, így estére eléggé elfáradnak.

Pár kép a mi életünk értelmeiről:

Anya, ne zavarj, beszélgetünk!



1 megjegyzés:

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Annyira cukik a fotokon es hat annyira egyformak mintha egymas tukorkepeik volnanak.Ngayon ugyes Lelle hogy mar all,es kihuza ,folhuza magat,akrobatika hu az nem semmi, vigyazni kell nagyon rajuk, nalunk is volt olyan hogy en sajat magam kiboritottam a babakocsibol ,sot mind a kettot kisebb korukba,nagyon megijedtem.Cukik a kepek.puszika